Természetesen óriási sláger még mindig a tuningolók körében az amerikai terepjáró új verziója, amely a SEMA-n is megjelent extrém verziókkal.
Az egyik legérdekesebb ezek közül kétségkívül ez a Service Unit Vehichle (SUV), amelynek semmi köze sincs a manapság divatos városi terepjárókhoz. A vasat ugyanis az 1900-as évek elején bevetett tábori szanitéc autók ihlették, ezek reinkarnációja lett tulajdonképpen.
Manapság már szerencsére nem a háborúkban alkalmazzák főleg az ilyen speciális elsősegély-nyújtó terepjárókat, hanem a hegyvidékeken, síparadicsomokban, ahol elsősorban a turistákat kell ellátni. Gyakran teljes profi felszerelés kell az életmentéshez, hiszen jó terepképességekkel rendelkező mentőautóként funkcionál a vas.
A Broncóból kialakított terepmentő fullosan fel van szerelve, kapott csörlőt, motorháztető alatti légkompresszort, emelőtartó szerkezetet, és speciális világítósávot is. A raktérben egy komplett esetláda van defibrillátorral és lélegeztető készülékkel, de komoly szépséghiba, hogy hordágy nem fér el benne, tehát inkább ellátó rohamkocsi.