Vedd és vidd, amíg az euró-forint árfolyam kedvezményt biztosít! Ez most a jelmondat a Sandlandernél. Erősödött a magyar fizetőeszköz, így jelentősen olcsóbbak lettek a magyar manufaktúra által megvásárlásra kínált autók. Mint például az az 1996-os ritkaság, amely azonnal, raktárról elgurítható. Az összkerekes Toyota Land Cruiser FZJ80 gyári állapotú és mindössze 122 ezer kilométert tettek meg vele eddig.
Forrás: Sandlander
Párját ritkító hétszemélyes klasszikus. Ikonikus modell, remek kondiban. Megbecsült gyűjtemény része volt eddig a sérülés és korróziómentes jármű, egy német öregúr tulajdonában teltek a mindennapjai. A gazdája óvta mindentől, fűtött garázsban tartotta, nagyon vigyázott rá, majd az elmúlt tíz évben egy magyar gyűjtő büszkesége volt – elzárta a külvilág elől, nem is használta, egyetlen kilométert sem tett meg vele.
Forrás: Sandlander
Éppen ezért, az 1996-os (augusztusi) Toyota Land Cruiser FZJ80-as kiemelkedik a kortársai közül. A 4,5 literes, hathengeres, 215 lóerős, 373 newtonméteres csúcsnyomatékkal rendelkező benzinmotorral felszerelt 4x4-es terepjáró ellenőrizhetően mindössze 122 ezer kilométert futott. Viszont, annak ellenére, hogy mindentől védték, a legkeményebb, legextrémebb természeti akadályok legyőzésére született huszonhét esztendeje. Kimagasló off road képességgel rendelkezik, szívós, ellenálló, strapabíró, megbízható.
Forrás: Sandlander
Az LC-n körömpiszoknyi rozsdafolt sincs, a motorja mellett az automata, négysebességes váltója is kifogástalan állapotban van. A külseje mellett a kényelmes beltere ugyancsak lenyűgöző, a bőrkárpitozása szintén eredeti, érintetlen. A bőrülések motorosak, az ablakok elektromosan működtethetőek, de gyári rádió és automataklíma is van benne. Felszerelték két légzsákkal, központi zárral, könnyűfém keréktárcsákkal.
Forrás: Sandlander
Annak ellenére, hogy keveset használták, folyamatosan szervizelték, készen áll arra, hogy újra a forgalom tagja legyen, vagy az új gazdája egyszerűen a nyakába vegye vele a világot. S amellett, hogy a legdurvább helyzetekben is számíthat rá az ember, befektetésnek is tökéletes választás, ez az autó tényleg értéket képvisel.
Forrás: Sandlander
Ahogy fentebb már említettük, a forint megerősödése miatt, most olcsóbban megkaparintható. A Toyota Land Cruiser FZJ80 a magyar manufaktúra fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető, s azonnal megvásárolható. Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvenné a modellt, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.
Forrás: Sandlander