Friss import, előfoglalható! Itt az újabb, túlzás nélkül kijelenthető, egyedülálló ajánlat a Sandlandertől: már úton van Magyarország felé az az összkerekes, 2007-es Toyota Land Cruiser FZJ100, amely elképesztő, „patika” állapotban van, mindössze 157 ezer kilométert tettek meg vele, s a japán vállalat által valaha gyártott három legjobb motor egyike dolgozik benne. Csak érdekességképpen: ugyanilyen 100-as LC-vel a kilencvenes évek végén, a kétezres esztendők elején több Dakar-ralit nyert a márka.
Forrás: Sandlander
Igazi unikális modellről van szó, egész Európába csak néhány darabot hoztak be belőle. És az, hogy fantasztikus állapotban, gyári külsővel és beltérrel rendelkezik, még exkluzívabbá teszi. Kezdjük a hétszemélyes autó szívével. A Toyota egyik legjobb benzinmotorja dolgozik benne: a 4,5 literes, 6 hengeres aggregát 215 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 440 Newtonméter. A technikához 5 sebességes automata váltó, felező és állandó 4x4-es hajtás kapcsolódik. Nem túlzás és cseppet sem PR-duma: a mamutvállalat ezen motorja megfelelő és szakszerű szervizelés mellett 1-1,5 millió kilométer is megtesz anélkül, hogy komolyabban hozzá kellene nyúlni.
Forrás: Sandlander
És itt érdemes megjegyezni azt, amit a bevezetőben már érintettünk. A Toyota az 1998 és 2007 között gyártott 100-as Land Cruisert bevetette a világ leghíresebb és legnehezebb terepversenyén, a Dakar-ralin, mégpedig a viadal hőskorában, amikor az ádáz sivatagi küzdelem Afrikában, leginkább a Szaharában zajlott. A márka többször megnyerte a szériaautók küzdelmét, például 2007-ben is – márpedig a homok- és a kősivatagot legyőző jármű ugyanez volt, csak nem automata, hanem manuális váltóval rendelkezett.
Forrás: Sandlander
Tehát a kimagasló off road képességei bizonyítottak, ráadásul a Sandlandernél elérhető FZJ100-ast rengeteg gyári extrával, közöttük néhány különlegességgel is megspékelték. Ilyen például a gyári dupla üzemanyagtank, amely 90+55 literes, a gyári Denso csörlő vagy éppen a rendkívül ritka külső színe, az egyedi kék festése. Van rajta Toyota tetőspoiler, Európában nem elérhető erősített könnyűfém keréktárcsaszett, s hűtőrekesz található a könyöklőben.
Forrás: Sandlander
Természetesen ezeken kívül belekerült a korabeli összes komfort és biztonsági extra, vagyis az elektromos ablakemeléstől a központi záron át a légzsákokig, minden. Azon kívül, hogy Európában tényleg valódi ritkaságnak, kuriózumnak számít, még fantasztikusabbá teszi az extrém kevés futásteljesítmény és az abszolút korróziómentes eredeti állapot.
Forrás: Sandlander
A 2007-es Toyota Land Cruiser FZJ100 már Budapest felé tart, s aki nem szeretne róla lemaradni, már előrendelheti, lefoglalózhatja. Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvásárolná a terepjárós csodát, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.