Bár nincs sok esély előle a menekülésre, a szökésre, lehet, hogy még az üldözött és elkapott jármű sofőrje sem szomorkodik annyira, amikor félre kell állnia. Merthogy az összkerekes, ABT tuningos, 530 lóerős Audi RS4-R Avant rendőrautó még a törvényszegőknek is igazi kuriózumnak számít.
Az esseni autószalonon mutatták be a „hamis” zsaruverdát. Az alapját az RS4-R adja, amelyből mindössze 50 darabot épít az ABT. Teleaggatták szénszálas kiegészítőkkel a gépet, a szárny, a spoilerkészlet és a szoknya is speciális eljárással készült. Érdemes még kiemelni a vadonatúj kipufogórendszert, s annak négycsöves végződését.
Az autópályák rémében egyedi motor kapott helyet. Az RS4 nemrégiben váltott, a 4,2 literes, V8-as aggregát helyére 2,9 l-es, V6-os került – a Porsche szakembereivel együtt alkották meg az Audi mesterei. Szóval, a gyárilag is bivaly, 450 pacis, 600 newtonméteres topnyomatékkal bíró technikát babrálták meg a szakik. A gép immáron 530 LE és 690 Nm leadására képes.
Természetesen mind a négy kerékre, vagyis quattro 4x4-es rendszerrel van megáldva a modell. Körülbelül 4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, míg a vége valahol 280 km/ó körül van.
Az egyedi fekete színű könnyűfém keréktárcsákat, szénszálas kezelést és spéci kárpitozással, valamint öltéssel, jelöléssel ellátott üléseket kapó aszfaltszaggató elsődleges feladata az lesz, hogy a biztonságos közlekedésre felhívja az emberek figyelmét.