Ha Mercedes, Oroszország és tuning, akkor Topcar. A cég előszeretettel veszi kezelésbe az „ezüstnyilakat”, hol a jó ízlés határain belül, hol pedig azon túl. Az összkerekes GLE 63 S Coupé AMG-nek is nekiestek a szakemberek, s hamarosan megszületett belőle a pokoli „Inferno 4x4”.
A vas elejében igazi erőmű dolgozik, az 5,5 literes, V8-as motor alapból 650 pacis. A technika duplaturbós, Speedshift Plus 7G-Tronic váltóval van összekötve, s természetesen mind a két tengely hajtott.
Ahogy a képekből kiderül, van még tennivalójuk a szakiknak, de az már látszik, hogy a tetőcsomagtartóra kiegészítő LED-es világítótestek kerültek, a kocsi elejére off roados lökhárítót pakoltak, a keréktárcsákra pedig terepabroncsokat húztak. Csörlő is van a vason, a hátsó ajtón pedig a pótkerék díszeleg.
Fehér, sárga és fémes szürke színben pompázik a jármű, a sárvédő szélesített, minden bizonnyal szénszálas anyagból készült. Egyelőre egy tréleren örökítették meg a modellt, amely hamarosan eladósorba kerülhet. Bár a pontos teljesítményéről nincsenek adatok, csak összehasonlításképpen jegyezzük meg: Lengyelországban 806 LE-t és 1181 newtonméteres topnyomatékot csalogattak elő ugyanebből a technikából.