Legfrissebb hírek ÚJ

2023-as Dakar-rali: új útvonal, új szabályok, érdekességek

2023-as Dakar-rali: új útvonal, új szabályok, érdekességek

Új, minden eddiginél érdekesebb, izgalmasabb útvonalon, módosított szabályok mentén zajlik majd a 2023-as Dakar-rali, amely igazából már az idei esztendő utolsó napján elkezdődik: a világ leghíresebb tereprali-versenye december 31-től tart majd január 15-ig.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Kihívás
Sivatagból, homokból bőven jut majd a 2023-as Dakar szereplőinek
Forrás: Dakar Rally Facebook

A mezőny a Vörös-tenger partjától, a „Sea Camp”-től indul és Dammámban lesz a cél. Érdekesség, hogy a résztvevők három napot eltöltenek majd az Üres Negyedben (Empty Quater), a sivatag azon részében, amelyhez már volt szerencséjük a kalandoroknak, de most jobban bejárhatják. Összesen 14 szakasz szerepel a programban, plusz a prológ, az útvonal 70 százaléka új lesz, ahogy az is jól hangzik, hogy a szelektívek többségének a hossza megközelíti a 450 kilométert.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Merre van a helyes irány?
Nem lesz könnyű megtalálni a megfelelő útvonalat
Forrás: Dakar Rally Facebook

Viszont, az összekötők rövidülnek, s a napi célt rendre a táborhoz közel jelölik majd ki. A speciálisok össztávja körülbelül 5000 kilométer, ez pedig azt jelenti, hogy a 2014-es, még dél-amerikai Dakar óta a leghosszabb versenytáv vár a terepralisokra.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Térkép
2022. december 31-én rajtol, 2023. január 15-én ér véget a szaúdi küzdelem
Forrás: Dakar Rally Facebook

Az Üres Negyed lesz a maratoni szakasz helyszíne, de a legtöbb szelektív útvonalát két részre, A-ra és B-re osztják, ezen útvonalak itinereit véletlenszerűen osztják majd ki. Vagyis, akik gondolkodás nélkül követik az előttük haladókat, azok kihagyhatnak útvonalpontokat, és így büntetést kapnak.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Lenyűgöző
Ami biztosra vehető: gyönyörű tájakon halad majd keresztül a karaván
Forrás: Dakar Rally Facebook

Az elmúlt években már kezdték bevezetni a digitális itinert, előbb az autósoknál, majd a motorosoknál. Ám most kiderült, 2023-tól már az összes kategória összes indulója ezt a tájékozódási eszközt használja.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Modern technika
Digitális itinert használ majd mindenki
Forrás: Dakar Rally Facebook

És még egy fontos szabályváltozás. A motorosoknál megfigyelhető volt, hogy aki megnyerte a napi szakaszt, a következő speciálison időt veszített, mivel elsőként indult és kizárólag magára hagyatkozhatott a navigációban. Éppen ezért inkább lemondtak a versenyzők a részsikerről, hogy ne kerüljenek hátrányba. Ezt elkerülendő, időkompenzációt vezetnek majd be.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Nehézség
A speciálszakaszokat kétfelé, A és B útvonalra bontják, így nehezebb lesz a másikat követni, viszont könnyebben eltévedhetnek a terepralisok
Forrás: Dakar Rally Facebook

A Classic-kategóriában 140-es indultak idén, hatalmas népszerűségnek örvend a kezdeményezés. Viszont most lesz egy újabb „csoport”, a H0, amely a kisebb teljesítményű járműveket tömöríti össze. Ezen kívül bevezetik az „Authentic Codriver Challenge”-et azoknak, akik modern műszerek nélkül küzdenek, míg az „Iconic Classic Club”-ban azok csatáznak, akik eredeti járművel vettek részt a XX. századi Dakarok egyikén, így kizárják a replikákat. Legfeljebb 150-en indulhatnak majd a Classic-ban.ű

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Micsoda terepjárók!
A Classic-kategória rendkívül népszerű, de maximum 150-en indulhatnak
Forrás: Dakar Rally Facebook

A szervezők továbbra is elkötelezettek az alternatív hajtású gépek mellett. A 2022-es kiírásban már láthattuk az Audi hibrid vasát, amellyel a francia Stéphane Peterhansel, a svéd Mattias Ekström és a spanyol Carlos Sainz összesen négy szelektíven bizonyult a leggyorsabbnak. Új projektek vannak alakulóban, mégpedig a bio- és a szintetikus üzemanyagok használatával – ezek drasztikusan csökkentik a károsanyag-kibocsátást.

 

Forrás: youtube