Elfoglalta San Franciscót a Jaguar, pontosabban a brit márka elektromos szabadidő-autója, az összkerekes I-Pace vette át az uralmat. Mint egy valódi invázió alkalmával, amerre csak a szem ellátott, az e-SUV koptatta az aszfaltot.
Még az esztendő vége előtt átvehetik az első darabokat a szerencsés tulajdonosok a vadonatúj fejlesztésű járműből – a Jaguar Electrifies Experience turné állomásán több tucat villany-SUV vonult fel és próbált reklámot csinálni a gépnek. Elképesztő felvonulás lett az eseményből, szinte megállt az élet, amerre az autók mentek.
Az I-Pace-ben egyébként 90 kWh kapacitású akkumulátor található, amely nagy energiasűrűségű lítium-ion cellákból épül fel. A rendszer kialakítása és ultramodern hőszabályozási rendszere hosszú élettartamot, valamint hosszan fenntartható csúcsteljesítményt eredményez.
A kocsi hatótávolsága körülbelül 480 kilométer, az azonnal jelentkező forgatónyomatékának és összkerékhajtásának köszönhetően sportautókra jellemző gyorsulásra képes. Álló helyzetből 4,8 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet.
Az Európában körülbelül 25 millió forintnyi összegtől hazavihető modellben két darab állandó mágneses szinkron villanymotor dolgozik. A Forma-E versenyautóéhoz hasonló technológiát alkalmazó e-aggregátok kombinált teljesítménye 400 lóerő, a rendszerteljesítmény 696 Newtonméter.
Forrás: youtube, Jaguar