A korai gyártó nagyon ráfeküdt a zéró emissziós szakágra, hiszen az e-Niro és a Soul után hamarosan jön egy nagyobb SUV, amely a nem régen bemutatott Imagine alapjaira épül.
Már azt is közölte a Kia, hogy 2021-ben jön ez az új elektromos városi terepjáró, s ez is annak a nagy ívű tervnek a része, amely alapján az ázsiai cég 2025-ig tizenegy tisztán villanyhajtású modellel akar rendelkezni – nyilván az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályok miatt van ez.
Egyébként sok részletet nem árult el a Kia azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen is lesz az új modell, de azt megerősítette, hogy a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott Imagine prototípus alapjaira épülhet fel a konstrukció. Ez már legalább támpont.
A brit Autocar szerint ugyanis egyelőre az e-Niróból ismert 64 kilowattórás, 201 lóerős csúcsteljesítményű villanymotor továbbfejlesztett változata vagy sokszorosítása – azaz több is lesz belőle a kocsiban – várható erőforrásként.