Már tesztelik az új Ford Ranger Raptort – videó
Az amerikai gyártó maga osztott meg hivatalos kémfelvételeket a készülő 2023-as hardcore pickup gyakorlásáról. A terepen már az ugratás is megy a vasnak.
bővebben ...Az amerikai gyártó maga osztott meg hivatalos kémfelvételeket a készülő 2023-as hardcore pickup gyakorlásáról. A terepen már az ugratás is megy a vasnak.
bővebben ...Az nem újdonság, hogy készül a retró terepjáró hardcore változata, azonban a fejlesztés már elég jól áll, meg is örökítették.
bővebben ...Megörökítették az Everglades prototípusát, egyelőre még rejtőszínnel van ellátva, de a maszkolás már teljesen eltűnt, így szinte teljes pompájában csodálhatjuk.
bővebben ...Már régóta pletykálnak a tengerentúlon az újjászületett amerikai terepjáró hardcore verziójáról, most pedig szakportál fotókat is mutatott a készülő gépről.
bővebben ...Kémfotósnak sikerült megörökítenie a bajor gyártó új nagy túraenduróját, amely az eddigi 1250-es fölött vagy inkább helyett található meg a palettán.
bővebben ...A süllyesztőből nem régiben visszatérő amerikai terepjáró kap egy hardcore verziót is, hogy ne csak a retróra gerjedő műkedvelők legyenek elégedettek. El is kapták a prototípust.
bővebben ...A debütálás után már a következő generáción dolgozik a gyártó, a lesifotók alapján őrületes változásra nem kell számítani, de sok apróságban fejlődik a vas.
bővebben ...A törzsfőnök környezetbarát lett, erre már képi bizonyíték is van, vélhetően a nagy családok tengerentúli kedvence lesz a vas, de az európai közönségi is barátkozhat vele.
bővebben ...Hatalmas lesz az amerikai városi terepjáró, de a törzsfőnököt egyelőre két üléssoros változatban küldték próbaútra. Még az idén bemutatják, és jövőre kerül forgalomba.
bővebben ...A Maverick kompakt méretű járgány lesz, minden bizonnyal kisebb, mint a márka amerikai piacon nyomuló F-150-ese és az Európában hasító Ranger.
bővebben ...Most már biztos, hogy amiről hosszú hónapok óta pletykáltak, valósággá válik, lesz az amerikai terepvas reinkarnációnak egy Warthog verziója, amely komoly off road képességekkel rendelkezik.
bővebben ...Az olasz gyártó már a célegyenesben van a nagy túravas tesztelésével, amely vadonatúj blokkal van felszerelve. Emellett egyéb érdekességeket is kiszúrtak a sasszemű szakik.
bővebben ...Ez a vas azonban már egy másik jól csengő nevet kap, hiszen Maverick lesz. Eddig is sokat pletykáltak a készülő verdáról, most azonban meg is örökítették közúti tesztelés során.
bővebben ...Ahhoz képest, hogy csak jövőre lesz az olaszok nagy túravasának bemutatója, már egészen jól állnak a fejlesztéssel, hiszen a friss kémfotókon már szinte álcázás nélkül látható.
bővebben ...A Santa Cruzt minden bizonnyal még az idén bemutatják, de a legkésőbb jövőre debütálhat a járványhelyzet miatt. Ezúttal nyári hőségben próbálták ki a vontatási képességét.
bővebben ...Mivel 2021-ben hivatalosan is bemutatják az amerikai gyártó visszatérő terepjáróját, nincs már sok idő a finomhangolásra. Azért kőkeményen dolgoznak a célegyenesre fordulva.
bővebben ...A brit márka terepes verziója igen népszerűnek bizonyult, ám megérett a modellfrissítésre. Nem is kell sokat várni erre, hiszen már most megnézhetjük, nagyjából hogyan változik.
bővebben ...A brit márka legnépszerűbb luxusterepjárójának fejlesztése az egyre nagyobb konkurenciaharc miatt nem állhat meg, a 2021-re ígért friss modell ultramodern lesz, már elektromos hajtást is kaphat.
bővebben ...A crossover sportos verziója lehet a szezon nagy dobása, éppen ezért alaposan leteszteli a gyártó, mielőtt piacra dobja. A nürburgringi gyakorlás után, most utcán próbálgatják.
bővebben ...A tesztelés tovább zajlik a jövő év nagy szenzációjának ígérkező terepjárójával, és a szemfüles lesifotósnak most azt is sikerült megörökítenie, hogyan néz majd ki belülről a vas.
bővebben ...A Volkswagen sportosította kompakt városi terepjáróját és semmit sem bíz a véletlenre, alaposan leteszteli a prototípust, mielőtt piacra dobja a konstrukciót.
bővebben ...A sportos crossover legfrissebb verziója már az Audi Q5-ös platformjára épül és hibrid, valamint idővel elektromos hajtáslánccal is szerelik majd.
bővebben ...Azt már korábban bejelentette az amerikai gyártó, hogy legnépszerűbb pickupjából tisztán elektromos hajtású változatot készít, ehhez persze az első lépés az átmeneti megoldás.
bővebben ...Az új király megérkezett, egyelőre csak a csatatérrel, a trónt még nem vette át a túraendurók mezőnyében. Már tesztelik a prototípust, amely komoly változásokat mutat.
bővebben ...Olyannyira, hogy már tesztelik is a gépet. Persze ez nem maradhatott titokban, egész jól ki is lehet venni a képek alapján, milyen lesz a vas formavilága.
bővebben ...Amerikában mindig van igény az izompickupokra, így aztán a fejlesztés nem állhat meg, ez a márka is időről-időre jelentkezik a masszívabb verziójával, az újdonság elég jól áll már.
bővebben ...Alaposan felfrissítik a németek családi városi terepjáróját, amely mostantól már egyértelműen három üléssoros gép lesz, túlnő a Q8-ason.
bővebben ...Habár nagy csalódást jelentett sokak számára, hogy tavaly nem mutatta be a Ducati a vadonatúj erőforrással felszerelt nagy túraenduróját, de a legfrissebb fotók alapján elég jól áll.
bővebben ...A brit márka nagyobb városi terepjárója frissítést kap erre az évre, olyannyira, hogy már az SVR-változattal gyakorolnak a szakemberek közúton.
bővebben ...Nem túl régi a brit márka első városi terepjárója, hiszen 2017-ben dobta piacra, azonban a gyártó úgy ítélte meg, hogy a konkurenciaharc miatt itt az ideje a modellfrissítésnek.
bővebben ...Egy a Rangerhez hasonló, de annál kisebb verziót örökítettek meg menet közben, persze az amerikai márkától megszokottan a maszkolás egészen extrémre sikerült.
bővebben ...Nem kell sokat várni arra, hogy a bajor márka népszerű városi terepjárójának elektromos változata elkészüljön. Ugyanis hivatalosan bejelentették, hogy 2020 első félévében már piacra dobják a környezetbarát vasat.
bővebben ...A crossover sportos változatát újra megörökítette egy szemfüles lesifotós. Amíg korábban a Nürburgringen gyakoroltak vele, most kint a természetben, a hóban volt a csapatás.
bővebben ...Egy márkarajongó fórom osztotta meg a kiszivárgott fotókat, amelyen már teljes pompájában látható a terepjáró Baby-verziójának sportosabb változata, ez aztán a meglepetés!
bővebben ...Megújul a német gyártó népszerű szabadidő-autója! Csendesebb utastérrel jelentkezik az összkerék-hajtássú városi terepjáró, amelynek a külseje is változik.
bővebben ...Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a jövő év szenzációjának számító terepjáró kabriósítható lesz, most azonban már meg is örökítették így a vasat tesztelés közben.
bővebben ...Nem viccelt a készítő, már a prototípus is akkora, hogy kis túlzással egy európai crossover felállhatna a csomagtartójába. Egyértelműen az volt a cél, hogy nyolcszemélyes legyen a vas.
bővebben ...Már egy ideje zajlik a fejlesztés, de még mindig nincsenek készen vele a szakemberek, a prototípus viszont végleges formát öltött és tesztelik is. Nem kell már sokáig türelmetlenkdeni.
bővebben ...A Citroën prémium márkája mindössze két évet adott a crossover előző generációjának, majd el is tűntette a palettáról, mert a kutyának sem kellett, most azonban újra próbálkozik vele.
bővebben ...Az utóbbi időben nagy volt a cseng a németek hivatalosan idén debütáló két villanycrossovere körül, a háttérben azonban zajlok a kemény munka, jelen esetben a téli gyakorlás.
bővebben ...Az amerikaiak kedvenc pickupjának legújabb generációja teljesen friss áttervezett frontrésszel operál. A hűtőrácsnak abszolút megváltoztatták a mintáját és a fényszórók is modernebbek.
bővebben ...Ideje volt, hogy megörökítsék az amerikai gyártó legújabb crossoverének ST-változatát, hiszen kiderült, hogy már idén piacra kerül a verda. Íme, teljes pompájában.
bővebben ...Véget ért a titkolózás, már rejtőszín és maszkolás nélkül tesztelik a VW legújabb elektromos crossoverét. Nem kell már sokat várni a piacra dobásig.
bővebben ...Amerika kedvenc pickupjának legújabb generációja azért érdekes különösen, mert ez a széria kapja majd meg a tervek szerint az első teljesen elektromos hajtásláncot.
bővebben ...Ugyan ez a modell csak 2022-ben érkezik a piacra, de a fejlesztés már a célegyenesben van gyakorlatilag. Hiszen most éppen az Északi-sarkkörön túl csapatnak vele.
bővebben ...A koreaiak várva várt pickupja körül nagy volt a csend az utóbbi időben, azonban most a lappföldi gyakorlását megörökítette egy szemfüles lesifotós. Így van remény az idei bemutatásra.
bővebben ...Az idei Genfi Autószalonon mutatja be a koreai gyártó a közkedvelt városi terepjárójának új generációját, azonban nem kell addig várni, hogy a külsejét láthassuk.
bővebben ...A világ egyik legnépszerűbb hibrid városi terepjárója vadonatúj generációt kap megannyi fejlesztéssel. Külső változások is vannak, de műszakilag gyúrtak rá elsősorban a japánok: nagyobb motor, akksi és hatótáv, ez volt a cél.
bővebben ...Az amerikai sportos izompickup legújabb generációja hamarosan piacra kerül, már közúton tesztelik a vasat. Az off roados gép az egyik legnépszerűbb a szakágban a tengerentúlón.
bővebben ...A koreai városi terepjáró legújabb generációját korábban már lehetett látni tesztelés közben, alaposan maszkolva. Most azonban először lehullott róla a lepel.
bővebben ...Zajlik a brit városi terepjáró fürgébb változatának közúti tesztelése és úgy tűnik, nem sokat változik külsőleg a gép. Persze még erősen maszkolva látható a lesifotókon a vas.
bővebben ...Talán nem véletlenül próbálgatta korábban a Ranger kasztnijában a visszatérő terepjáró alapjait a gyártó a teszteléseken. Most úgy tűnik, hogy lesz egy pickupszerű variáns is.
bővebben ...A Fiat Chrysler Automobiles komolyan ráfeküdt a környezetbarát hajtáslánc fejlesztésére és most az egyik amerikai márkája is részesült a technikából, a Durango kapta meg az eTorque-ot.
bővebben ...Amíg korábban arról szóltak a hírek, hogy a furcsa díszítőelemekkel ellátott vicces kinézetű crossover elektromos változattal születik újjá, most kiderült, friss modellnek adja át a helyét.
bővebben ...Eddig sem volt kicsi a törzsfőnök, de az új generációba már tényleg befér egy nagyobb család is. Alaposan megnyújtották a karosszériát, igazi nagyvad lett az amcsi verda.
bővebben ...Már eddig is lehetett sejteni, hogy nem SUV lesz az amerikai gyártó régi-új gépéből, hanem egy igazi terepjáró, korábban a sivatagi teszt, most pedig a téli gyakorlás bizonygatja ezt az érvet.
bővebben ...A japánok közepes méretű crossoverének legújabb verziója 2021-ben jelenik meg majd, de már a tesztelése nagy erőkkel zajlik. A szemfüles fotósok meg is örökítették.
bővebben ...A QX55-ös, amelynek eddig csak a látványtervét nézhettük meg, a QX50-es kupéverziója lesz. Sőt már tulajdonképpen nem kell jövőidőben fogalmazni, hiszen megörökítették a tesztelését.
bővebben ...A Discovery az idei modellfrissítéssel megkapta a hibrid hajtásláncot, s ettől nem titkoltan nagyon sokat vár a brit gyártó, hiszen ez a típus az előző években az eladásokban nem szerepelt fényesen.
bővebben ...A koreaiak városi terepjárója elég szépen teljesített a piacon, így aztán nem lehetett panasz rá. Azonban a konkurenciaharc nem csillapodik, így kénytelenek folyamatosan fejleszteni a gépet.
bővebben ...Menet közben örökítették meg a németek sportos városi terepjáróját, amely már nagy teljesítményű környezetbarát hajtáslánccal van felszerelve. Zajlik a téli teszt.
bővebben ...Meglepő döntést hozott az amerikai gyártó, amely jövőre visszahozza a süllyesztőből legendás terepjáróját. Ugyanis kiderült, hogy nemcsak a normál méretű modell jelenik meg 2020-ban, de már az esztendő végén bemutatják a kisebbik verziót is.
bővebben ...Természetesen egy elektromos sportkocsi esetében inkább csapotthátúként értelmezhető a karosszéria, de a Cross Turismo mindenképpen egy kényelmesebb verzió.
bővebben ...Az amerikai bálna SUV teljesen megújul és, ha lehet ezt mondani, az eddiginél is nagyobb tekintélyt parancsol és erőt sugároz a felfrissült külsejével.
bővebben ...Ugyan csak 2021-ben kerül majd a piacra a japán márka városi terepjárója, gyakorlatilag már teljesen készen van. Nagy erőkkel zajlik a közúti tesztelése, amit meg is örökítettek.
bővebben ...Nagy erőkkel készül a stuttgartiak legkisebb városi terepjárója, amelyet közúti gyakorlás közben örökítettek meg. Már szinte nem is takarják semmivel.
bővebben ...Az EQA-tól nagyon sokat vár a stuttgarti gyártó, hiszen eddig az elektromos fronton nem ért el komoly sikereket, márpedig a konkurencia beleerősített alaposan. Nem kell már sokat várni a piacra dobásra.
bővebben ...A német gyártó legkisebb városi terepjárójának következő generációja, csak 2021-ben jelenik majd meg a piacon, de már olyannyira dolgoznak rajta, hogy elkezdték a prototípus tesztelését.
bővebben ...A múlt heti hivatalos bemutatót követően csak idő kérdése volt, hogy mikor örökítik meg a már guruló vasat a közúti forgalomban, nos most erre is sor került.
bővebben ...Fel kell készülni az év leghidegebb időszakára is, és ez bizony az elektromos autók, pontosabban az akkumulátorok legfőbb ellensége. Nem csoda, hogy északon folyik a fejlesztés.
bővebben ...Visszatér a legendás vas, amely az amerikai márka első városi terepjárója volt. A friss hírek szerint pedig ezúttal Európába is eljuthat. Ráadásul brutálisan erős motorral is szerelik.
bővebben ...Már három éve van a piacon a britek közepes méretű városi terepjárója, így ideje egy kicsit csinosítgatni. Úgy tűnik, nem is kell sokat várni az új vasra, már zajlik a tesztelés.
bővebben ...Ahogyan arra számítani lehetett, nagyon elegáns lett a Merci nagy városi terepjárójának legújabb kiadásából készített luxus kiadás. El is kapták a közúti tesztelés közben.
bővebben ...A stuttgartiak már egy ideje dolgoznak a legkisebb elektromos autójukon, ám eddig csak eldugott helyeken, például Szicíliában sikerült megörökíteni a vasat. Most hazai pályán bukott le.
bővebben ...Azt eddig is lehetett tudni, hogy az amerikai gyártó úgy döntött, alaposan felfrissíti városi terepjáró állományát, ezért új modelleket dob be. Az első már készen is van.
bővebben ...Mégpedig hol máshol zajlana a koreaiak sportos crossoverének gyakorlása, mint a Nürburgringen. Nem véletlen, hiszen ennél a vasnál tényleg a teljesítményen van a hangsúly.
bővebben ...A Mustang alapjaira épülő villanycrossover elég titokzatos verdának számít, hiszen eddig csak sejtelmes látványtervet mutattak róla, kiderült, hogy elég jól áll a projekt, hiszen már gurul.
bővebben ...Egyre közeleg a brit luxusmárka első városi terepjárójának bemutatója, ennek komoly jele, hogy lekerült a vasról az álcázás. Egész pofás lett a kicsike.
bővebben ...Még a családi GV80-as sem jelent meg hivatalosan, de már a közepes méretű GV70-essel is egészen jól áll a Hyundai luxus divíziója, úgy tűnik, nagyon beindult az üzlet.
bővebben ...A koreaiak közepes méretű városi terepjáróját hamarosan bemutatják, így aztán nem is meglepő, hogy egyre többször kapják el tesztelésen és egyre kevesebb rajta a takarás.
bővebben ...Nagy meglepetés ez, hiszen korábban nem volt róla szó, hogy az amerikai gyártó még tovább bővíti a terepes palettáját, de most megörökítették a Fusion méretű újdonságot.
bővebben ...Az EQB lehet a Mercedes-Benz következő éveinek nagy durranása ezen a fronton. Hiszen egyelőre a kompakt SUV-k között fogynak jól a leginkább a villanyvasak, nyilván az ár/érték arány és a hatékonyság miatt.
bővebben ...Úgy tűnik, annyira bejött a visszatérő modell az amerikai gyártónak, hogy egy családi verziót is készít belőle. Sokat valószínűleg nem is kell várni rá, hiszen már a közúti tesztelés zajlik.
bővebben ...Nagy volt a titkolózás ezzel a luxus SUV-val kapcsolatban, hiszen egyáltalán nem szólt róla a fáma, véletlenül derült ki, hogy lesz egyáltalán. Azonban már olyan jól áll a fejlesztés, hogy utcán hasít a vas.
bővebben ...Az olaszok legújabb crossoverét csak 2020-ban kezdik el forgalmazni, azonban a gyárban már elkészült az első példány, amelyet valaki le is fényképezett és fotóit megosztotta az interneten.
bővebben ...Az amerikai márka közepes méretű pickup üdvöskéje csendes iparos, miközben a közönség egyik kedvence, nagy munkabírása és alacsony fogyasztása miatt. Nincs megállás, már a 2021-es modellt tesztelik.
bővebben ...A sportos városi terepjárók táborát gazdagítja és hozza szégyenbe igen komolyan a Grand Cherokee Trackhawk változata, amely tényleg olyan, mint egy versenyautó, majd szétcsattan az erőtől.
bővebben ...A Land Rover Defender bemutatása után talán a szezon legnagyobb csemegéje maradt a brit luxusmárka első városi terepjárójának leleplezése. Erre még várni kell, de most már a belsejét is láthatjuk.
bővebben ...Ez a vas lesz az amerikai márka legújabb városi terepjárója, amely ha minden jól megy, akár már jövőre bemutatkozhat a nagyközönségnek. Mindenesetre nagy erőkkel dolgoznak rajta.
bővebben ...Egy Jeep-rajongó szerzett meg egy vélhetően kukába dobott dokumentumot, amelyen fel van sorolva, hogy a 2021-ben megjelenő óriás városi terepjáró milyen cuccokat kap.
bővebben ...Az XL-es óriás túraenduro megújult műszakilag és hasznos fejlesztésekkel gazdagodott a repertoár, így aztán az osztrákok bölénye még ütősebb és okosabb is lett egyszeriben.
bővebben ...Nem aprózta el a stuttgarti cég a melót, hiszen az AMG-részleg által készített vassal a Nürburgringen teszteltek egy komolyat. A lendületre nem lehet majd panasz.
bővebben ...Luxusmárka legkeresettebb típusa lett a városi terepjáró, amelyet 2016 óta lényegében nem nagyon frissítettek, jövőre azonban érkezik egy update-elt változat, hogy ne essen vissza a piaci lendület.
bővebben ...Még a nyár elején jelentette be a koreai cég, hogy frissítette népszerű közepes méretű városi terepjáróját. Közben azonban a fejlesztés is zajlik, hiszen hamarosan jön a vadonatúj verzió.
bővebben ...Az amerikai márka még arra is gondolt a tesztelés során, hogy ne a szokványos nonfiguratív kamuflázs borítás kerüljön fel a verdára, hanem túrázással kapcsolatos piktogramok.
bővebben ...A márka városi terepjáró kínálatának nagyágyújánál nem sokat kellett várni arra, hogy megkapja a sportos kiképzést. A vadállat támadásra kész, még harci jelmezt is öltött.
bővebben ...A britek új túraendurója fontos projekt a cégnél, hiszen egyre erősödik ez a piaci szegmens. Nem titkoltan a Honda Africa Twin kihívója akar lenni ez a vas, amelyet alaposan felpörgettek.
bővebben ...Ugyan csak Frankfurtban lesz a kompakt városi terepjáró AMG-s verziójának prezentálása, de a szemfüles lesifotós nem maradt le a tesztpéldányról sem.
bővebben ...A Hyundai luxus divíziója az utóbbi időben egyre inkább kezd beleerősíteni, hiszen a koreaiak úgy érzik, lehet keresnivalójuk a prémium kategóriában is, most egy nagy SUV-t dobtak össze.
bővebben ...A Modell ugyan csak 2021-ben kerül majd a piacra, de a fejlesztési folyamat már a végéhez közeledik, a közúti tesztelés gőzerővel zajlik, természetesen meg is örökítették a vasat.
bővebben ...A britek túraendurójának legfrissebb verzióját már nagyon várja a szakértő közönség, és a Milánói Motorshow-ig el kell készüli vele. Úgy tűnik, már egészen jól áll a projekt.
bővebben ...Egy szemfüles járókelő örökítette meg Bologna környékén, hogy a V4-es motorral szerelt, új nagy túraenduróval már közúton gyakorol a Ducati szakembere.
bővebben ...A britek ikonikus autócsaládjának terepes verziója átesett a ráncfelvarráson és a végéhez közeledik a felújító projekt, ezúttal tréleren szállították az alig takargatott prototípust.
bővebben ...A Sienna ráadásul már eléggé jó állapotban van, hiszen a prototípusa gurul, elkezdődött a tesztelése, és ha minden igaz, akkor 2020-ban be is mutatják a kész modellt, amely az egyterű és az SUV közötti átmenet.
bővebben ...Mivel elég népszerű világszerte a piacon ez a kategória, vélhetően sokan várják ezt a vasat, amelyet az osztrák cég már nagy erőkkel tesztel. A 690-es nagy tesója elég jó formában van.
bővebben ...Eddig nem erősítette meg hivatalosan az amerikai márka, hogy a süllyesztőből visszatérő legendás terepjárójának lesz egy kisebb verziója is, de a lesifotósok eszén nem lehet túljárni.
bővebben ...Az olasz márka is rohamléptekkel halad első zéró emissziós autójának megépítése felé, már Kaliforniában gurul a prototípus.
bővebben ...Ráadásul a szokásokkal ellentétben ezen a vason nincs is maszkolás vagy rejtőszín, így teljes pompájában megcsodálhatjuk.
bővebben ...Óriási az érdeklődés, éppen ezért hatalmas is a titkolózás a legendás terepjáró 2020-as visszatérése kapcsán. Már a második kamu karosszériával vitték közúti gyakorlásra a vas alapjait.
bővebben ...A koreaiak keményen dolgoznak a családi városi terepjárójukon, ezt bizonyítja, hogy nem először tesztelik a német versenypályán, most azonban már lekerült a ponyva a prototípusról.
bővebben ...Már javában zajlik a japán márka Európában igencsak népszerű kis crossovere legújabb generációjának tesztelése és úgy néz ki, biztosan komolyodik a bohókás dizájn.
bővebben ...Kezd a célegyenesbe fordulni az amerikai gyártó projektje, hogy legendás terepjáróját visszahozza a süllyesztőből, nem csoda, hogy egyre-másra megörökítik a prototípust tesztelés közben.
bővebben ...Egyre közeledik a nagy visszatérés, a legendás brit terepjáró legújabb változatának bemutatója. Így aztán nem meglepő, hogy egyre többször bukik le a vas a közúti tesztelés során.
bővebben ...Ugyan csak 2021-ben dobják piacra a Land Rover csúcsverdáját, de nem kell két esztendőt várnunk arra, hogy menet közben megcsodálhassuk az újdonságot. A prototípus ugyanis már menetre kész és a szakemberek gyűjtik vele a tesztkilométereket.
bővebben ...A csehek nagyméretű városi terepjárója külsejében is megújul kissé, de technikai csemegék is vannak, amelyeknek köszönhetően még vonzóbb lesz egy ilyen, akár hétszemélyes vas.
bővebben ...A németek kisméretű városi terepjáróját már gőzerővel tesztelik közúton és a rejtőszín, valamint a maszkolás ellenére is feltűnik, hogy felfrissül a dizájnja az előző generációhoz képest, bár együtt változik a többi családtaggal.
bővebben ...A japánok tengerentúlon forgalmazott masszív pickupjának legfrissebb generációja már a célegyenesben van a gyártási folyamatban. Minimális álcázással tesztelik közúton.
bővebben ...A Fiat Chrysler Automobiles sem pihen a nyáron, hiszen a pickup verseny soha nem áll le. Éppen ezért a márka legnépszerűbb platósán dolgozik nagy erőkkel Amerikában.
bővebben ...Amerikában kapták lencsevégre a friss vasat, a Genesis GV80-ast, amelyet minden bizonnyal még ebben az esztendőben bemutatnak. Európában azonban egyelőre nem terjeszkedik ez a cég.
bővebben ...Az amerikai márka óriás városi terepjáróján rengeteget dolgozott, mert az utóbbi időben nem igazán remekelt a piacon. Kijelenthető, nem aprózta el ez a vasat a Chevy, már a látványa is félelmetes.
bővebben ...A koreaiak nagyméretű városi terepjárójának legújabb generációja 2021-ben kerül majd a piacra, de természetesen már gyűjtik a prototípussal a kilométereket a szakemberek. A közúti tesztelés már, zajlik és egy szemfüles lesifotós megörökítette a gyakorlást.
bővebben ...Az amerikai márka legújabb városi terepjárója 2021-ben kerül majd a piacra, de már nagy erőkkel dolgoznak rajta. A kompakt crossover lehet a következő esztendők slágere, ugyanis ez a vas kaphatja meg elsőként a General Motors elektromos hajtásláncát.
bővebben ...A kis méretű városi terepjáró, amely az új A-Osztály, valamint az ebből kialakított CLA alapjaira épül, csak 2021-ben kerül majd a piacra. Azonban már javában tesztelnek a verdával, gyűjtik a konstrukció kiforrásához szükséges kilométereket.
bővebben ...Gyakorlatilag elkészült a Mini Cooper S E, amelyet már rejtőszín és maszkolás nélkül örökítettek meg az utcán. A közönségnek nem kell már sokat várnia, hogy a brit kisautó első zéró emissziós változatát kipróbálhassák.
bővebben ...Az utóbbi időben nagyon beleerősített a stuttgarti cég, hiszen egymás után bukik le az új városi terepjáróinak prototípusaival. A cél egyértelmű, ebben a szegmensben akar nagyot dobni.
bővebben ...Már tesztelik a VW Atlas Cross Sportot, amely a német gyártó tengerentúli kínálatában a legújabb verda. Úgy néz ki, nem is kell már sokat várni a leleplezésére.
bővebben ...Néhány hete ugyan már a titokzatos új vasról készült vázlatok keringtek a világhálón, most azonban egy lesifotósnak sikerült megörökítenie teljes pompájában a Seltos nevű városi terepest.
bővebben ...Az osztrákok kis kalandgépéről korábban már több lesifotót láthattunk, azonban a legfrissebbek alapján úgy tűnik, hogy hamarosan megkezdődhet a vas forgalmazása is. Erre már nem kell sokat várni.
bővebben ...A stuttgartiak vadonatúj crossovere, amely stílusában leginkább hajazni akar a klasszikus G-Osztályra, megkapja az AMG kiképzést is, a projekt jól áll, hiszen már zajlik a közúti tesztelés.
bővebben ...Az amerikai gyártó gőzerővel dolgozik azon, hogy felfrissítse pickupját, amely a legnépszerűbbnek számít az egyesült államokbeli piacon. Egy új, luxusverzió is lesz belőle.
bővebben ...Nagy dobásra készül az amerikai gyártó, hiszen a közismert zéró emissziós kisautójából készített egy crossover változatot, amely még népszerűbb lehet a közönség körében.
bővebben ...Már nem kell sokat várnia jenki verda debütálására, a meglehetősen régóta tartó tesztfolyamat a végéhez közeledik. Hiszen rejtőszín nélkül és takarásmentesen csapatnak a próbavassal közúton.
bővebben ...Ugyan csak 2022-ben küldik piacra a németek vadonatúj villanyhajtású városi terepjárójukat, de már elég jól állnak vele, hiszen a közúti tesztelése zajlik. Így persze le is bukott a vas.
bővebben ...Amerika egyik nagy kedvence a Titan, amely a tengerentúli elképesztő tempóban folyamatosan felfrissül, most jön egy újabb verzió, amely kívül és belül egyaránt megújul.
bővebben ...A németek készülő új elektromos autója lehet az első, amely nem extrém külsőt kap ebben a divízióban, persze ez sem biztos, az utastere elég futurisztikusnak tűnik.
bővebben ...Ez aztán az igazi kémsztori! Első ránézésre mindenki azt gondolná, hogy az amerikai márka egy készülő normál platós verdájának próbáját látjuk, ám kiderült, hogy ez valójában a cégtárs SUV-ja.
bővebben ...A japán gyártó visszahozza a kilencvenes évek nagy slágerének számító DR Biget, de már természetesen új köntösben, egy kicsit más kategóriában és friss erőforrással.
bővebben ...A franciák nagyot dobtak ezzel a crossoverrel, hiszen annak ellenére, hogy már hat éves, a kategóriájában még mindig az európai listák élmezőnyében van. Persze már készül a második generáció.
bővebben ...Az nem újdonság, hogy a két márka együttműködik, hiszen ezt már 2013-ban bejelentették, most azonban a britek nagyon komoly segítséget kaptak az AMG-részlegtől a készülő városi terepjáróhoz.
bővebben ...A suttgartiak legnagyobb városi terepjárónak friss verziója a New York-i Autószalonon debütál, de természetesen a show előtt még gyorsan lőttek néhány lesifotót a közúti tesztelésről.
bővebben ...A napokban mutatják be a stuttgarti gyártó kompakt városi terepjárója, a GLB legújabb változatát, azonban nincs pihenő, hiszen közben már a modell elektromos verzióján is dolgoznak.
bővebben ...Az amerikai márka világszerte népszerű pickupja hazatért és úgy tűnik, hogy ennyivel nem is éri be a gyártó, hiszen készít belő egy új hardcore off roados verziót is. A prototípus már meg is van!
bővebben ...A japán gyártó egyik legnépszerűbb modellje a kompakt crossover, amelynek már nagyon várja a közönség a második generációját, hiszen számos technikai és dizájn újítást tartalmaz majd.
bővebben ...Teljesen felfrissítik az egyesült államokbeli márka Európában kapható legnagyobb városi terepjáróját. Nem is kell már sokat várni a debütálásra, hiszen 2020-ban kiadják.
bővebben ...Már javában tesztelik a Chevrolet Tahoe-t, a Chevrolet Suburbant, és a GMC Yukont, is amelyek az első fecskéi lesznek a General Motors nagy újításának, amely átalakítja a felfüggesztést.
bővebben ...Az amerikai terepjáró márka 2021-re ígérte, hogy legnépszerűbb modelljéből egy környezetbarát változatot készít. A projekt jól halad, hiszen már megörökítették a közúti tesztelést.
bővebben ...A lesifotósok árgus szemekkel lesik a legendás terepjárómodell reinkarnációjának minden egyesm megmozdulását. A közúti tesztelések legutóbbikán újabb takaróelemek tűntek el.
bővebben ...Az amerikai gyártó alaposan megváltoztatta közepes méretű városi terepjárójának külsejét. Habár még rejtőszín van rajta, azt meg lehet állapítani, úgy néz ki, mint egy kisebb Blazer.
bővebben ...Az idei esztendő egyik nagy szenzációjának ígérkezik az amerikai márka legendás terepjárójának reinkarnációja. Ilyen közel még nem voltunk hozzá, hogy láthassuk a végleges verziót.
bővebben ...Az e-Tron Sportbacket még a 2017-es Sanghaji Autószalonon mutatta be a német cég, így sokáig tartott utána a fejlesztés, de most már szinte tökéletes állapotba van a vas, hiszen zajlik a tesztelés.
bővebben ...Az amerikai luxusmárka első hibrid crossoverének prototípusát már közúton tesztelik, szóval nem kell sokat várni a bemutatkozására. Hamarosan átveszi a hatalmat házon belül.
bővebben ...Úgy tűnik, hogy a japánok kedvelt kompakt crossoverének legújabb generációja lemarad a Genfi Autószalonról, de legalább már biztosak lehetünk benne, idén bemutatják.
bővebben ...A szezon egyik legjobban várt újdonsága lesz ez a nagy méretű családi SUV, amellyel a japán márka egészen új terepet akar meghódítani a piacaon. Nem meglepő az óriási érdeklődés.
bővebben ...A britek legkeresettebb városi terepjárója az utóbbi időben a Discovery Sport volt, nem is csoda, hogy tovább fejlesztik a közkedvelt vasat, mert meg kell felelni a jövő kívánalmainak is.
bővebben ...Amerika legnépszerűbb és a világ második legnagyobb eladásszámmal rendelkező autójából zéró emissziós autó készült, amelyel már közúton gurulnak, le is kapták az új vasat.
bővebben ...Tesztelés közben örökítették meg a készülő GLB modell AMS-s verzióját, és nagyon dögösnek tűnik már maszkolva is a verda, amelyet leghamarabb 2020-ban akarnak piacra dobni.
bővebben ...A koreai márka legnépszerűbb modellje megérett arra, hogy egy manapság sokkal népszerűbb szabadidő-autók kategóriájában próbálkozzanak meg vele. A prototípust már tesztelik is.
bővebben ...A bajorok tovább bővítették elektromos palettájukat, a legújabb szedánjuk prototípusát pedig megörökítették, miközben egy tréleren éppen a tesztelés helyszínére szállítják.
bővebben ...Elkezdték az Egyesült Államokban a Tundra legújabb generációs prototípusának a tesztelését, és a szemfüles szakítók már a maszkolt vason is kiszúrtak fontos újításokat.
bővebben ...A Genesist 2015-ben választották külön a koreaiak az anyamárkától, hogy a Toyota Lexusát és a Nissan Infinitijét másolva saját prémium brandjük legyen. El is készült az első autójuk.
bővebben ...Felesleges is arról beszélni, hogy a terepkombiknak mekkora divatja van, hiszen ez régóta tény. Nem csoda, hogy minden gyártó beszáll a buliba, az ingolstadtiak már próbálgatják a vadiúj vasat.
bővebben ...A tető nélküli verdák tavasztól őszig tudják azt az életérzést nyújtani, amiért megszülettek. De a hidegben is muszáj használni őket behúzott tetővel, ezért hóban is kipróbálják az új vasat.
bővebben ...A japánok városi terepjárója igencsak megnő, családi verda lesz belőle. A tesztelésen lőtt lesifotók alapján olyan, mintha a RAV4-es hormonkezelésen esett volna át.
bővebben ...Az amerikai gyártó ráállt arra, hogy több bevált típusát is elkezdi terepesíteni néhány napja a Focus SUV-verziója villant meg, most pedig a másik hasonszőrű gépe is megmutatta magát. Ugyanis egy szemfüles lesifotós megörökítette.
bővebben ...A nagy munkabírású amerikai pickup legújabb változatát hamarosan bemutatják, már az utolsó simításokat végzik rajta a közúti tesztelésen. Nem kell sokat várni rá.
bővebben ...A crossover friss verzióját már közúton tesztelik és úgy néz ki, mintha a Focust terepesítették volna. Kérdés, hogy ez lesz-e az a modell, amelyről előzetesen pletykáltak.
bővebben ...Az ingolstadtiak városi terepjáró családjának legújabb tagja szinte teljes pompájában megcsodálható, hiszen már nincsen maszkolás rajta, csupán rejtőszín, a formavilág így is jól kivehető.
bővebben ...Az amerikai luxusmárka manapság legkelendőbb óriás városi terepjárója mindig nagyon magas átlagot hozott, nem csoda, hogy a sztárok is imádják. Persze a fejlesztés soha nem áll meg.
bővebben ...Hiába van már két nagymenő platós gépe is az amerikai cégnek az F-150-essel és a Rangerrel, egy újabbat is szeretne, amely kisebb és divatosabb lehet ezeknél. Már készen is van a prototípus.
bővebben ...A városi terepjáró 2020-ban kerül a piacra, már az utolsó simításokat végzik rajta. A közúti tesztelés során sikerült befotózni az utasterébe, amely komoly meglepetéseket tartogatott, hiszen a márka korábbi hasonszőrű gépeihez képest jelentős a változás.
bővebben ...Nem titok, az Egyesült Államokban imádják a nagy munkabírású izomagyú platós gépeket, éppen ezért a fejlesztés sem állhat meg. Ezúttal a Sierra HD-t kapták lencsevégre utcai gyakorlás közben.
bővebben ...A Silverado Heavy Duty az egyik legnépszerűbb nagy munkabírású platós gép az Egyesült Államokban, nem csoda, hogy nagy az érdeklődés iránta, ezúttal teszt közben örökítették meg.
bővebben ...Furcsa, hogy az amerikai márka városi terepjárójának rendőrségi üldözőgépét, a legújabb Police Interceptort már láthattuk, azonban a friss alapmodellre egészen eddig várni kellett.
bővebben ...A koreaiak kompakt crossoverének harmadik generációja már zéró emissziós hajtáslánccal van felszerelve. Nem is kell sokat várni a bemutatására, hiszen a hó végén sor kerül erre.
bővebben ...Az amerikai gyártó Las Vegasban tartott egy konferenciát a tengerentúli viszonteladók számára, amelyen egy prezentáció során egyértelművé vált, hogy a jövőre visszatérő terepjáró kap egy kistesót.
bővebben ...A britek nagyon készülnek az első városi terepjárójuk piacra dobására, és természetesen a márka nevéhez méltó vasat akarnak összehozni. Két dolog biztos: már zajlik az off roados tesztelés és DBX lesz a neve.
bővebben ...Mivel a Los Angeles-i Autóshow-n akarják bemutatni a németek legújabb luxus terepesüket, nem árt, hogy zajlik a közúti tesztelés, hiszen már nincs sok idő az ősbemutatóig.
bővebben ...Az amerikai márka igen komolyan rágyúrt a szezon végére a Heavy Duty géposztályára, Korábban az 1500-as pickupot már láthattuk tesztelés közben, most a nagytesó is megérkezett.
bővebben ...Azt már régóta lehet tudni, hogy a bajorok is nagy erőkkel rágyúrtak az elektromos autók gyártására, hiszen a Pekingi Autószalonon bemutatták az SUV koncepcióját, most tesztelés közben kapták el.
bővebben ...A koreaiak egyik legnépszerűbb városi modellje megérett arra, hogy a cég szabadidő-autó állományát ezzel bővítsék. Eddig csak pletykáltak róla, hogy lesz ilyen verda, most már vége a találgatásoknak. Itt a szemmel látható bizonyíték, már megy a gép.
bővebben ...Az amerikai világcég nagy munkabírású pickupja iránt mindig komoly az érdeklődés, hiszen mégiscsak ez az igazi nagyfiú, az erőgép a kínálatban. Legközelebb 2020-ban jön új széria belőle, de már tesztelik a készülő modelleket.
bővebben ...Hol máshol tesztelnék a legendás amerikai márka készülő platós gépét, mint a hegyes-sivatagos államban, ahol minden körülmények között ki lehet próbálni mire képes a kicsike.
bővebben ...Nem lehetett sokáig rejtegetni a britek legnépszerűbb városi terepjáróját, amely az utóbbi években stílusosságával amellett, hogy státusszimbólum, szinte még divattermék is lett.
bővebben ...Ráadásul a közúti teszten nyüstölt friss verda már a bajor gyártó által a legkisebb városi terepjárójából korábban beígért konnektoros hibrid változat. Szóval jól áll a konstrukció.
bővebben ...Talán későinek tűnhet, hogy most tesztelik a Volkswagen városi terepjárójának vászontetős verzióját, hiszen már az ősz közepén járunk, ez a vas azonban a tavaszra készül.
bővebben ...Mindenki a Párizsi Autószalonra figyel, de azért Nagy-Britanniában sem állt meg az élet. A terepjáró rajongók által nagyon várt klasszikus reinkarnáció ugyanis egyre közelebb van a nagy visszatéréshez, már az utcán gurul szinte teljes pompájában.
bővebben ...A bajorok új óriásvasát roppantmód várja a nagyravágyó közönség, hiszen sokan szeretnének már ezzel az óriásbálnával flangálni a városban a tehetősebb úri népek soraiból. Most újabb részletek derültek ki róla.
bővebben ...A franciák egyik legnépszerűbb modellje volt ez a crossover, amelyre rákapott a közönség, kis túlzással megalapozta a jövőjét ennek a szegmensnek a cégen belül, így utána bővült is a család.
bővebben ...Tűkön ülnek már a a rajongók, mert nagyon várják, hogy végre elkészüljön a platós Wrangler Scrambler, amely kétség kívül az amerikai autómárka legizgalmasabb újdonsága. Megint lekapta egy lesifotós.
bővebben ...Szinte alig takarják a bajorok közúti tesztelés közben az első zéró emissziós városi terepjárójukat, amelyet még az idei Pekingi Autószalonon mutattak be, s azóta gőzerővel dolgoznak rajta.
bővebben ...A General Motors komolyan veszi azt, hogy vannak, akik a klasszikus rendeltetési mód szerint azaz, munkára használják a pickupokat, ezért mindig csinál vérbeli kemény melós gépeket.
bővebben ...A legfrissebb kémfotók alapján már majdnem tömeggyártási fázisban van a stuttgartiak első zéró emissziós modellje, az EQC. A tesztelés a végéhez közeledik, így hamarosan maszkolás és rejtőszínű fényezés nélkül is megcsodálhatjuk a négykerekűt.
bővebben ...Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a két koreai testvérmárka ráállt a kifejezetten családi jellegű városi terepjárók gyártására, amelyeket hamarosan piacra dob. Most azonban egyikükről újabb részletek is kiderültek, hiszen megörökítette egy szemfüles fotós.
bővebben ...A németek 2019-es crossoverének alapmodelljét már láthattuk korábban, most azonban a továbbfejlesztett változatot is megcsodálhatjuk a lesifotósok jóvoltából.
bővebben ...Nagy a várakozás a britek első zéró emissziós autójával kapcsolatban, és mivel két év múlva piacra akarják dobni a vasat, a meló az utolsó fázisába érkezett – friss képek készültek róla.
bővebben ...Az amerikai márka egy vadonatúj crossoverrel próbál nagyot robbantani a piacon, és egészen modern, dögös formavilággal rendelkezik a vas, amelyet utcai tesztelésen, maszkolás nélkül örökítettek meg.
bővebben ...A stuttgartiak legújabb luxus crossoverét hamarosan bemutatják, így aztán érthető, hogy szinte teljes pompájában gurul a közúti teszteléseken, egy lesifotós le is csapott a vasra.
bővebben ...A Palisade a koreaiak családjában méret tekintetében a Santa Fe és a Grandmaster nevű koncepciógép között helyezkedik el, vagyis egy családi gép lesz minden bizonnyal.
bővebben ...A bajorok luxus városi terepjáró kupéját már gőzerővel tesztelik, hogy a 2020-ra tervezett hivatalos bemutatón már minden a legnagyobb rendben legyen vele. Az elvárás ugyanis óriási.
bővebben ...Az EQC lesz a stuttgartiak első zéró emissziós crossovere, ezért érthető, hogy óriási a várakozás, valamint a készülődés, a kémfotók után megjelentek az első hivatalos képek, igaz kamuflázs fényezéssel.
bővebben ...A stuttgartiak közepes méretű crossovere, egyre inkább megmutatja magát, hogy milyen lesz teljes valójában. A dizájnban jelentős változásokat lehet felfedezni, meg kell hagyni, elég szépre sikeredett a verda.
bővebben ...Az amcsi terepjárómárka közkedvelt crossovere a 2019-es modellévre újul majd meg egy ráncfelvarrás keretében, külső és belső változásokra egyaránt lehet számítani.
bővebben ...A Colorado ZR2 prototípusát még a tavalyi nagy amerikai tuningshow-n, a SEMA kiállításán mutatták be. A rajongók már izgatottan várják az off roadosított vasat, amely végre életjelet adott magáról.
bővebben ...A stuttgartiak keményen dolgoztak rajta, hogy idén parádézhassanak a közepes méretű luxus crossover negyedik generációjával. S a tesztelésen készült lesifotók alapján eléggé előrehaladott állapotban van a projekt.
bővebben ...Itt van végre, lelepleződött! A Rolls-Royce május tizedikén mutatja be összkerekes szabadidő-autóját, a Cullinant, de úgy tűnik, a titoktartást nem sikerült véghezvinni. Eddig csak és kizárólag álcázva készült kép a modellről, de most egy exkluzív partin lekattintották a városi terepest.
bővebben ...Nagy szezonja van az amerikai pickupoknak, hiszen jövőre és az azt követő esztendőben sorra jönnek az újdonságok, amelyeken persze már most gőzerővel dolgoznak a gyártók.
bővebben ...Amerikában sosem lehet elég nagy munkabírású izomagyú platós gépekből, éppen ezért a fejlesztés sem állhat meg. Ezúttal a Sierra HD-t kapták lencsevégre utcai gyakorlás közben.
bővebben ...A Chevorlet népszerű pickupjának legújabb generációja csak 2020-ban kerül majd a piacra, addig még van min dolgozniuk a szakembereknek. Az utcai tesztelés azonban már gőzerővel zajlik.
bővebben ...A bajorok már bemutatták a Los Angeles-i Autószalonon legnagyobb városi terepjárójukat, de azt erősen próbálták titkolni, hogyan fest majd az utastér – egy szemfüles fotós megörökítette.
bővebben ...A brit márka retrógépe nagy durranásnak ígérkezik, hiszen már az egyel kisebb 900-ast is nagyon szerette a közönség. Nem csoda, hogy óriási a várakozás a paparazzi képek láttán.
bővebben ...Már a tesztidőszaknál tart a Grand Cherokee házon belüli vetélytársa, amellyel minden bizonnyal a egyesült államokbeli márka alfa hímjének címéért csatázhatnak.
bővebben ...A Ford nagyon beindult az off roados pickup fronton, hiszen nem sokkal azután, hogy „hazavitte” világszerte közkedvelt modelljét, villámgyorsan készített belőle extrém verziót is.
bővebben ...A Maserati városi terepjáróját igencsak felpörgetik, hiszen készül belőle egy GTS-verzió, amelyben testvér olasz sportmárka egy brutális V8-as erőforrása dübörög majd.
bővebben ...Egyelőre csak ráncfelvarráson esik át a koreai márka crossovere, egy kicsit kicsinosítják a dizájnt, s ha minden igaz, akkor már hibrid hajtáslánccal is lehet kapni ezt a verziót.
bővebben ...A Chevy Silverado HD arról híres, hogy nem nagyon van nála keményebb platós vas a földkerekségen, elképesztő az ereje, az elnyűhetetlensége és a munkabírása. A négy vagy hat kerékkel megáldott új vasat már tesztelik.
bővebben ...A korábbi alfa hímet hamarosan letaszítják a trónról, hiszen át kell adnia a helyét a jelenleg még csak koncepcióként bemutatott X7-esnek a tápláléklánc csúcsán. Cserébe néhány dolgot kap tőle.
bővebben ...A dél-koreai gyártó alaposan áttervezi a félig-meddig eddig is crossovernek tekintett modelljét, amely a következő generációjában már még inkább városi terepes gép akar lenni – legalábbis a formavilágát tekintve.
bővebben ...Nagyon vagány platós verzió készült a Wranglerből, amellyel az a célja az amerikai márkának, hogy alaposan megváltoztassa az erőviszonyokat ebben a manapság dübörgő piaci szegmensben.
bővebben ...A brit márka nagyon beleerősített, s a következő esztendőket megnyomja minden fronton: a Defender, a Velar, és a Sport mellett a kis városi terepjáró sem pihen, már tesztelik.
bővebben ...Biztosra akar menni a német gyártó, ezért a legcudarabb körülmények között az Északi-sarkkörön túl tesztelni első tisztán villanyos hajtású városi terepjáróját.
bővebben ...A brit kisautó gyártója már tavaly bejelentette, hogy zéró emissziós verzión dolgozik, s ennek itt az első komoly jele, hiszen már lesifotók is érkeztek a kőkemény bevetéséről.
bővebben ...Az ingolstadtiak júliusra ígérik, hogy a közepes méretű városi terepjáró legújabb generációja szalonokba kerül, addig azonban még van vele meló. A közúti teszt már javában zajlik, meg is örökítették ezt.
bővebben ...Amerika egyik kedvenc pickupjának legújabb verzióját nagyon várja a közönség, s a tervek szerint az 1500-asból már egyre többet akarnak Európába hozni. A lesifotók alapján masszív lesz a járgány.
bővebben ...Az utóbbi időben hatalmas csend volt a német márka új zászlóshajója körül. Persze közben szorgalmasan dolgoznak rajta. Javában zajlik a közúti tesztelés, amelyen most lesifotók készültek.
bővebben ...Nincs mese, nincs menekvés, a bajor márka legnagyobb városi terepjárója betámadja a világot, nem menekülhetünk! Az óriás ráadásul környezetbarát hajtáslánccal is sokkolja a konkurenciát.
bővebben ...Az amerikai márka egyik legnépszerűbb platós változata a Silverado, amelyből ezúttal az 1500-as legfrissebb verzióján dolgoznak gőzerővel. Egy szemfüles fotós megörökítette az utcai tesztelést.
bővebben ...Amerikában nincs megállás a pickup fronton, hiszen arrafelé gyakorlatilag ez a legnépszerűbb típus, amelyből több százezret is el lehet adni egy esztendőben. Persze ezért melózni is kell.
bővebben ...A britek városi terepjárójának második generációjára nem kell sokat várni, ezt jól jelzi, hogy a közúti tesztelés már zajlik – erről készültek lesifotók.
bővebben ...A hivatalos bemutatóra még várnunk kell a jövő januárban esedékes Detroiti Autószalon nyitásáig, azonban egyre több részlet derül ki a stuttgartiak legendás „Kockájának” legújabb generációjáról.
bővebben ...Az olasz sportmárka városi terepjárója eddig sem volt kifejezetten lusta járgány, azonban a Porsche Cayenne Turbo megjelenésére valamit reagálni kellett, így jövőre jön a GTS verzió.
bővebben ...A készülődő Cullinanről már korábban is felbukkantak lesifotók a közúti teszteléséről, azonban most először sikerült megörökíteni a luxusgép belsejét is, így már még tisztább a kép, mire számíthatunk.
bővebben ...A stuttgartiak sportos luxus városi terepjárója nem titkoltan kategóriája csúcsára pályázik, ennek köszönhetően már önvezető funkcióra is képes lesz a pletykák szerint. Íme, a lesifotók.
bővebben ...A közönség már nagyon várja a Triumph újdonságát, s végre van némi friss és fontos információ számukra: Spanyolországban gőzerővel tesztelik a Tiger 1200-ast.
bővebben ...A japán márka világújdonságát a Detroiti Autószalonon mutatják majd be hivatalosan, azonban a közúti teszteléses már javában zajlik, s természetesen ez nem sokáig maradhatott titokban.
bővebben ...A Jeep nagyon beindult az év végére, hiszen sorra teszteli a megújított modelljeit. A Wranglerből két változat is lebukott a hetekben, ezúttal a kisebbik hagyományos verziót kapták lencsevégre.
bővebben ...